Hazaérkezés kutyával

2020.10.30

Akár tenyésztőtől, akár menhelyről hozod haza a kutyust, pár dologra érdemes figyelni hazaérkezéskor

Mit tegyünk, ha kölyökkutya érkezik otthonunkba?

A kiskutya számára nagyon megterhelő és stresszes, amikor kiszakítják abból a környezetből, amiben eddig volt; a biztosítékot nyújtó anyakutyustól és a kistestvérektől.

Mikor hazaérünk, kis szőrgombócunk borzasztó éhes, szomjas és álmos lesz. Netán az első kocsizástól még émelyeg is kicsit.

Gondoskodjunk számára friss vízről, kölyökkutyáknak való eledelről (először azzal etessük, amihez addig szokott, ezután fokozatosan állíthatjuk át az új tápra) és egy csendes, puha, meleg kis zugról, ahol kipihenheti ezt a borzasztó tortúrát.

Ha netán hányt a pici a kocsiban, fürdessük meg, hogy a rossz szagoktól megszabadítsuk és nyugodtabban tudjon pihenni.

A kutyusok szeretik a törődést, ezért szeretgessük, simogassuk, amikor igényli.

Azonban, ha pihenni akar, vagy elbújni, hagyjuk a saját ütemében alkalmazkodni, ne nyomorgassuk.

A lakásban tegyük meg az óvintézkedéseket. Ügyeljünk rá, hogy a WC fedele legyen lecsukva és ne hagyjuk nyitva a mosógép ajtaját! A kiskutyák is nagyon kíváncsiak, el sem tudjuk képzelni milyen helyeket képesek felfedezni.

Ha másik állat is van otthon, javasoljuk a ketrec használatát az összeszoktatáshoz!

Ha kisgyerek van a családba, feltétlenül tanítsuk meg neki, hogy ha a kutya eszik, vagy elvonul a helyére pihenni, akkor nem nyúlhat hozzá, nem mászhat rá, nem zavarhatja. A kölyökkutyáknak is sok pihenésre van szükségük a megfelelő fejlődés érdekében.

Ha gyermekünknek már az elején elmondjuk a szabályokat, elkerülhetjük az esetleges sérüléseket, baleseteket és tökéletes kutyás családban élhetünk.

Mit tegyünk, ha menhelyről hazahozott kutya érkezik otthonunkba?

Az örökbefogadott kutyusoknál nincsen hálásabb és hűségesebb társ. A menhelyről hazavitt kutyusok a szeretet összes formájával fogják meghálálni, hogy szerető, biztonságos környezetet és családot nyújtunk számára.

Hazaérkezéskor a kutyus mindent gyorsan fel fog fedezni. Szagmintákat vesz, a kertet körbe fogja jelölgetni, de ez természetes.

Éhes és szomjas lesz. És nagyon nagyon kíváncsi. A gazdit, aki innentől maga lesz az isten, mindenhova követni fogja. És mindent imádni fog, ami az övé. A játékokat, a fekhelyét és minden családtagot.

Gondoskodjunk számára friss vízről, eledelről (először azzal etessük, amihez addig szokott, ezután fokozatosan állíthatjuk át az új tápra) és egy csendes, puha, meleg kis zugról, ahol kipihenheti ezt a borzasztó tortúrát, amikor lenyugodott.

Ha nem jó szaga van a menhelytől, ne azonnal fürdessük meg. Nem minden kutya szeret fürödni, főleg, ha nincs hozzászokva. Ha már megszokta az új családját és lakhelyét, játékos, nyugodt körülmények között essünk túl az első közös fürdetésen.

A kutyusok szeretik a törődést, ezért szeretgessük, simogassuk, amikor igényli.

Azonban, ha pihenni akar, vagy elbújni, hagyjuk a saját ütemében alkalmazkodni, ne nyomorgassuk.

A lakásban tegyük meg az óvintézkedéseket. Ügyeljünk rá, hogy a WC fedele legyen lecsukva és ne hagyjuk nyitva a mosógép ajtaját!

Ha másik állat is van otthon, javasoljuk a ketrec használatát az összeszoktatáshoz!

Ha kisgyerek van a családba, feltétlenül tanítsuk meg neki, hogy ha a kutya eszik, vagy elvonul a helyére pihenni, akkor nem nyúlhat hozzá, nem mászhat rá, nem zavarhatja. A kutyáknak sok pihenésre van szükségük.

Ha gyermekünknek már az elején elmondjuk a szabályokat, elkerülhetjük az esetleges sérüléseket, baleseteket és tökéletes kutyás családban élhetünk.